Miközben a civileket kisemmizik, a debreceni stadion megépül, ugye?

civilek magyarorszag
civilek magyarorszag 0 Comments
93 SignaturesGoal: 100

Ismét 800 millió forintot vont el a kormány az Nemzeti Civil Alapprogram 3,6 milliárdos összegéből A Nemzeti Civil Alapprogramról (NCA) szóló törvény 2011-re 9,3 milliárd forintot garantált az Alapprogram számára a civil szervezetek működésének és projektjeinek finanszírozására. Bár egy évvel korábban az előző kormány is csak 7 milliárdot biztosított e célra, a jelenlegi mindösszesen 3,6 millárdot adott, és abból minap – a pályázati ciklus kellős közepén, az eredmények kihirdetését alig megelőzve - ismét elvont 800 milliót (hivatkozva a költségvetési egyensúly ingatag helyzetére), nem hagyva tehát 2,8 milliárd forintot mintegy 15 000 civil pályázatra. E közben ugyanez a kormány - pályázaton kívül - hivatalnokok által, zártan (és ki tudja mi szerint) osztott el 6,5 milliárd forintot 200(!) civil szervezetnek.

Az NCA bár bizonyára nem hiba nélküli, de az elmúlt 7 évben az önkormányzás elvén működött: civilek által választott döntéshozók osztották el a rendelkezésre álló forrásokat, amelyek elsősorban a szektor működéséhez járultak hozzá. Ezt a rendszert (is) számolja fel lépésről-lépésre a kormány mind az anyagiak, mind az autonóm döntéshozatal terén.

A civil szervezetek a GDP 4-5%-át állítják elő, mintegy 100 000 munkahelyet teremtenek, hozzáadott értékük, önkéntes munkájuk kimutathatóan a kapott támogatások többszöröse, miközben tevékenységük nagy részét ingyen végzik. Az NCA szétverésének rövid távú eredménye több ezer alkalmazott munkanélkülivé válása, sok száz civil szervezet megszűnése; hosszú távú hatása pedig a szociális, kulturális, egészségügyi, oktatási területek - amelyek leginkább igényelték a civil szervetek segítségét - további devalválódása. Mindeközben a területért felelős állami vezetők azt fejtegetik, hogy azon szerveztek, akik a támogatások zárolása és elvonása miatt nem tudják magukat fenntartani, gondolkodjanak el létjogosultságukon…

Ezért alulírottak jelen online petíció aláírásával szervezetünk nevében kifejezzük tiltakozásunkat a hipokrita és hazugságon alapuló elvonások miatt. Nincsenek illúzióink, de elvárjuk, hogy legalább az NCA önkormányzó rendszerét ne lehetetlenítsék el tovább. Azt kívánjuk, hogy a magyar civil társadalmat a kormány ne csak szavaiban és be nem váltott ígéreteiben, de tetteiben is tekintse végre partnernek!

Kerjük a névben tüntesse fel a szervezet nevét.

Sponsor

civilekm2@gmail.com

Links


Comment

93

Signatures