Dr. Hoffmann Rózsa
Oktatásért Felelős
Államtitkár
Nemzeti Erőforrás
Minisztérium
Tisztelt Államtitkár Asszony!
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján (http://www.ofi.hu/nat ) 2012. február 6. és
március 2. között véleményezésre bocsáttatott az új Nemzeti alaptanterv (NAT)
szövegtervezete. Jelen állásfoglalás aláíróiként közösen kialakított, tudományosan
megalapozott szakmai véleményünket, elvárásainkat és kéréseinket kívánjuk
eljuttatni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságához.
1. A NAT
Ember és természet műveltségi terület közműveltségi tartalmait illetően az a
véleményünk, hogy a tervezetben közzétett változat struktúrája áttekinthetetlen,
nem olvasható ki belőle az alap- és középfokú oktatás tartalmi minimum
követelménye. Javasoljuk és elvárjuk, hogy a véglegesített változatban a terület közműveltségi tartalmai olyan rendszerbe legyenek
csoportosítva, amely tükrözi a tantárgyakban megjelenő tudományterületek sajátos,
letisztult fogalmi struktúráit és azok belső logikai összefüggéseit.
2. Határozott véleményünk, hogy a tervezet szerinti alaptanterv nem
alkalmas arra sem, hogy megalapozza a később természettudományi, ill. műszaki
pályát választók felsőfokú tanulmányait.
3. Kérjük, hogy az új NAT
biztosítson a természettudományos tantárgyak modern pedagógiai szemléleten alapuló, a diákoknak a
szükséges arányban aktív szerepet szánó, és változatos módszerekkel való oktatásához elegendő időkeretet.
4.Kérjük,
hogy az oktatási kormányzat az ország
minden egyes iskolájában teremtse meg a természettudományos tanórákon a rendszeres tanári és tanulói kísérletezés
feltételeit.
5. A Nemzeti alaptanterv
természettudományokat érintő része olyan mértékben ad torz képet a tudományról
és hat annak értékei ellen, hogy akadályozza a Kormányzat műszaki és
természettudományok iránti érdeklődést segítő, valamint az igényes tanárképzést
visszaállító törekvéseit.
Mindezek alapján a NAT
tervezetének alapvető átdolgozását tartjuk szükségesnek.
Budapest, 2012. február 28.
Simonné Dr. habil. Sarkadi Livia Prof.
Dr. Kroó Norbert akadémikus
a Magyar Kémikusok Egyesületének elnöke az
Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke
Prof. Dr. Pokol
György Prof.
Dr. Kürti Jenő
a Magyar Kémikusok Egyesülete az
Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára
Oktatási Bizottságának elnöke
Indoklás:
A fizika, a kémia és a biológia az anyag különböző szerveződési
szintjeivel foglalkozik. Ennek megfelelően az egyes természettudományok több
évszázados szerves fejlődésük során sajátos fogalmi rendszereket alakítottak
ki. Ezeknek az alapjait képezik le hagyományosan a közoktatásbeli
természettudományos tantárgyak. A diákok tudásszerkezetének fokozatos
differenciálódása, a stabil és maradandó tudás megszerzése kizárólag az egyes
tantárgyak alapfogalmainak és a közöttük lévő logikai összefüggéseknek a
megismerésével biztosítható. Csakis ezekre épülhet az anyagi világ egységének felismerését
és annak elfogadását jelentő, valódi integrált természettudományos szemlélet.
Ezt a folyamatot nem lehet a talpáról a feje tetejére állítani, és az egyes
tantárgyak saját alapfogalmainak oktatása helyett olyan komplex
természettudományos problémákat tárgyalni, amelyekhez az adott szinten a diákok
számára sem a megértésükhöz szükséges fogalmak, sem az azok közötti
összefüggések nem ismertek.
Az Ember és természet műveltségi terület közműveltségi tartalmainak a
jelen NAT-tervezetben bemutatott szempontrendszere összemossa a fizika, a kémia
és a biológia tartalmait. A helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy e
tartalmak közé más műveltségi területek (pl. a Földünk és környezetünk)
tantárgyainak közműveltségi elemei is keverednek. Ebből következően e tervezet
alapján nem válik egyértelművé, hogy melyik tantárgyban pontosan mit is kell
tanítani. Ez pedig éppen szembe megy a jelen oktatási irányzat többszörösen
kinyilvánított szándékaival.
A más-más tantárgyak keretein belül tanítandó ismeretek közötti
kapcsolatokat és kereszthivatkozásokat nem a NAT közműveltségi tartalmaiban,
hanem a kerettantervek szintjén kell megjeleníteni. Ékes bizonyítéka ennek az,
hogy a jelen NAT-tervezetben más, több tantárgyat tartalmazó műveltségi
területek (pl. az Ember és társadalom) sem erőltették a különböző tárgyak és
modulok közműveltségi tartalmait egységes szerkezetbe. Továbbá a NAT szövegtervezet
általában sem törekszik a különböző tantárgyak (pl. a történelem és a magyar
irodalom) közműveltségi tartalmai közötti (egyébként még a laikusok számára is
nyilvánvaló) összefüggések megjelenítésére.
A természettudományos megismerés célja a természetben érvényesülő
törvények felismerése, alkalmazása és a mennyiségi következtetések levonására
alkalmas matematikai formába öntése. A természet törvényei nem változnak, a
természettudományok gerincét alkotó megállapításokat, elméleteket a gyakorlat
folyamatosan igazolja, a tudomány fejlődése során csak érvényességi határuk
tisztázódik. Így a természettudományok szilárd alapját képezik annak a
hihetetlen iramú műszaki-technológiai fejlődésnek, amelynek mindannyian tanúi
és haszonélvezői vagyunk, s amely korábban soha nem tapasztalt felelősséget ró
ránk. Ezt az üzenetet a közismereti természettudományos tantárgyak igazán
hatékonyan csakis úgy közvetíthetik, ha a fiatalokat megismertetik az alapvető
természettudományos törvények rendszerével, sokoldalú alkalmazásukkal, valamint
az általuk kijelölt lehetőségeinkkel is. A kikristályosodott természettörvények
rendszerébe vetett hitet nem célszerű önkényes és a tudomány logikájához nem
illeszkedő szempontrendszerbe való csoportosítással megingatni.
A természettudományok iránti érdeklődés felkeltését, a
természettudományos műveltséghez és a felelős állampolgárrá, ill. a
természettudományos területeken dolgozó jó szakemberré váláshoz szükséges
ismeretek, képességek és attitűdök közoktatásbeli megszerzését (magától
értetődően) magunk is rendkívül fontosnak tartjuk. Hasonlóképpen lényeges az
iskolai tanórákon annak bemutatása, hogy a természettudományok (és velük szoros
kapcsolatban a technika) állandó fejlődése nélkül jelen civilizációnk nem lenne
fenntartható. Ezért fontos, hogy ezeknek a tárgyaknak a tanítása millió szállal
kötődjön a fiatalok mindennapi életéhez, és őket magukat is a tanítási-tanulási
folyamat aktív szereplőjévé tegye. Ezen elvárás megvalósulásának záloga azonban
az, hogy a változatos módszerek alkalmazására legyen elegendő idő és minden
iskolában biztosítva legyenek a szükséges feltételek. Tudatában vagyunk annak,
hogy a jelen helyzetből indulva ez óriási erőfeszítéseket és hatalmas anyagi
ráfordításokat is kíván. Azonban a NAT közműveltségi tartalmainak deklarációi a
szükséges munkát és pénzügyi ráfordítást nem helyettesíthetik.
A tanulói és tanári kísérletezés fontos módszertani szerepét tekintve
nem kielégítő, ha a diákok életükben mindössze néhány alkalommal lesznek ennek
részesei. Ezért az sem elegendő, ha egyszer-kétszer eltöltenek néhány órát
valamely kivételesen jó felszereltségű laboratóriumban (pl. a jelenlegi, “A
természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a
közoktatásban” – TÁMOP-3.1.3-11/2” című és számú pályázati kiírásban foglaltak szerint). Véleményünk szerint minden
iskolában, minden természettudományos tantárgy tanóráin szükség van az
élményszerű tanulás lehetőségeinek folyamatos biztosítására; s ennek jegyében alapvető
fontosságú, hogy a tanári demonstrációs kísérletek rendszeressége mellett a tanulók
maguk is gyakran kísérletezhessenek. Ehhez a megfelelő időkereten túl biztosítani
kell a minimális kockázatú kísérletezést lehetővé tévő csoportbontást, a
szükséges vegyszereket, eszközöket és oktatási segédanyagokat, valamint a
tanárok folyamatos és ingyenes szakmai továbbképzését.
we just hit one thousand signatures and i honestly cant believe how quickly this happened. its clear that so many of you care about fixing these science standards as much as i do. lets keep pushing until they actually listen.
Reached 1,000 supporters
March 2, 2012
March 2, 2012
we just hit one hundred signatures on this. its wild that so many people care about the way we teach science as much as i do.
March 1, 2012
the momentum behind this is honestly incredible and shows how many of us really care about the future of science education. it is clear that people are tired of the current plan and want something that actually makes sense for students.
Reached 100 supporters
February 29, 2012
6 Comments
P
Péter Walker
14 years ago
Featured
végre valaki kimondja. a mérnökképzést már most tönkreteszik ezzel.
Z
Zoltán Walsh
14 years ago
Featured
kell az ész a diákoknak, nem ez a zavaros valami. változtassanak rajta sürgősen!
K
Katalin Ferguson
14 years ago
Featured
Szomorú látni, hova süllyed az oktatás. A gyerekeknek tudás kell, nem ilyen logikátlan káosz.
A
Anikó Fuentes
14 years ago
Featured
Elképesztő, hogy ilyen szakmaiatlan anyagot akarnak ráerőltetni az iskolákra. Hagyják már békén a természettudományos oktatást!
E
Eszter Mansour
14 years ago
Featured
Tanárként mondom, hogy ez a NAT teljesen használhatatlan. A gyerekek elvesznek benne, az óraszámok meg nevetségesek.
G
Gábor Schmidt
14 years ago
Featured
Ez így katasztrófa. A gyerekek semmit nem fognak érteni a természettudományokból, ha ez a tervezet marad. Gondoljanak már a jövőre!
Help this petition grow
Share it with friends to help reach
1,500 signatures.
Sign Petition
We never post to your account. Social sign-in is used only to verify your signature.
or sign with Email
Add a comment?
Your signature will be added via
.
Tell others why you're signing — it's optional.

Your signature will be added via . Tell others why you're signing — it's optional.
Signing with Google or Facebook verifies your signature instantly — no email needed.